Cégnév levédése előtt védjegy

szabadalomNem is gondolná az ember, hogy mennyire fontos az, hogy megfelelő cégnevet találjon. Ennek fontosságára azonban szinte mindenki rájön az évek során amikor valóban használja is azt. Saját tapasztalatom szerint ennek kiválasztásába nem szabad túl sok embert belevonni, hiszen minél több ötlet közül kell választani annál nehezebb a dolog és nem is biztos, hogy az erősebb személyiségű kitaláló javaslata a legjobb. A legegyszerűbb és legtisztább az, ha a tulajdonosok ülnek össze és próbálnak meg közös nevezőre jutni. Kisebb létszám esetén talán egyszerűbb a már megismert és nevet szerzett cégnevek elkerülése is, hiszen ezzel nem előre lendítenénk vállalkozásunkon, sokkal inkább hátrányba kerülünk azáltal, hogy zavart okozunk a vásárlókban. A nagyon hasonló cégnévre nem is igazán lehet megfelelő marketinget kialakítani, hiszen így nem lesz egyszerű biztosítani a versenytársaktól való kitűnőséget. A cégnév levédése előtt tehát célszerű olyan nevet kitalálni ami könnyen megjegyezhető és egyszerű is egyszerre.

Megjelölve .Könyvjelzőkhöz permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!