Márkás futócipők online

Képernyőfotó 2014-08-06 - 9.55.41Aki fogadkozott már, az bizonyára tudja, hogy a legtöbbször azt halljuk a fogadalmak után, hogy majd hétfőtől. Az emberek általában hétfőn, a hét első napján kezdenek neki a fogyókúrának, a sportnak, teszik le a cigarettát vagy veszik elő a régi hangszereiket, könyveiket. Sokan fogadkoznak tehát a világ minden táján hétfőnként, hogy részben vagy egészben megváltoztatják az eddigi életüket. Van, akinek sikerült és van, aki a következő hónapban ismét megpróbálja a mostani kudarc után. Nekem már három hete sikerült tartanom a fogadalmam, miszerint újra sportolni fogok. Elég volt ugyanis a plusz kilókból, a nagyobb méretű ruhákból. Úgy döntöttem, eljött az ideje annak, hogy a sportruházat részlegen is bevásároljak. Új futócipő, rövidnadrág, futómez és sporttáska került hát a kosaramba a női divatruházat helyett. Ezekkel felszerelkezve már semmi akadálya nem volt annak, hogy megtegyem az első kilométereket. Szépen haladok és most már biztos, hogy az én hétfői fogadalmam sikeres volt.